Bejelentés


FALUSI KALANDTÚRÁK szállás, kirándulás, futónap, táborok

WEBSHOP:













Kedves Érdeklődők, sajnos ebben az évben nem fogom tudni megrendezni a Panoráma futást. Mindenkitől elnézést kérek és az eddigi jelentkezőket ma este értesíteni fogom.
Az ok kettős:
sem a révfülöpi, sem a zánkai polgármester nem vette a fáradtságot még arra sem,hogy válaszoljon levelemre, melyben a helyhez, illetve a frissítő pontokhoz némi segítséget kértem. Ugyanez érvényes a kékkúti palackozóra, akik eddig nagyon tisztességesen támogattak vízzel évek óta, most azonban elzárták ezt a csapot.


((Negyedik alkalommal lehet nekivágni a 8, illetve 21 km-nek és persze várjuk az ovisokat és kisiskolásokat. Tavaly egy szakaszon minden szalagozás eltűnt, idén a rajt előtt hajnalban bejárjuk majd a pályát és ha szükséges, pótolunk mindent. A térképre kattintva bejárhatjátok a terepet. Az erdei szakasz nem pontos rajta a sok ösvény miatt. A senior korcsoport ezentúl az ötvenedik évüket betöltötteket jelenti.))



letölthető versenykiírás










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!